Barion Pixel
HUEN

Kezdőoldal

Honyek András, Bozzai Bence
2017. július 5.

A kapitány és csapata – Ifjúsági Eb, Somorja

Gondolom, sokan ismertek már versenyekről, de talán kevésbé tudott, hogy idén átvettem az utánpótlás irányítását Szabó Csabitól. A 2015-ös, tromsői Eb óta foglalkozom a lánycsapattal, és március óta az egész ifjúsági bridzs versenyfelkészülést felügyelem. A vasárnap kezdődő somorjai utánpótlás Európa-bajnokság kapcsán szeretném bemutatni csapatainkat és a stábot.
Szentandrási Gergely
2017. július 3.

Kalandos hajózás a bridzs – Montecatini nyílt Eb

Nagy élmény volt a nyílt Eb párosversenyén játszani. Az alapélmény: nincs kihagyás, mert abban a pillanatban bünteti az ellenfél. A mezőny egy picivel gyengébb volt, mint amire számítottam, így csak fényévekkel volt erősebb, mint bármilyen mezőny, amiben én eddig kártyáztam. A párosverseny minden szépsége előjött, sajnos legtöbbször a kárunkra, de néha azért csináltunk szép dolgokat is (végtelen mennyiségű szurkolást kaptunk nem csak barátoktól, családtól, hanem tőletek is, ezért nagy hála, sokat segített)!
Hodosi Péter
2017. június 29.

Kalandos hajózás a bridzs számomra ismeretlen vizein – Montecatini nyílt Eb

Emlékezetes élmény marad a részvételünk első felnőtt világversenyemen. Szűk egy éve elhatároztam, hogy a sok munka mellett áldozni illene ismét a bridzstudásom fejlesztésére, és rendeltem az interneten néhány örökzöld tankönyvet (Hugh Kelsey, mint Öveges professzor vezetett felfedező utamon). Kezdett letisztulni a játékom, a bajnokságokban egyre ritkábban követtem már csak el ordas hibát. Bridzs 2.0 korszakom jegyében tavasszal megszólítottam Szabó Csabit volna-e kedve 15 évvel ifipartnerségünk után egy ilyen kalandhoz. Csabi megérezte (az asztalnál is elképesztő viszonya van a paklival!), hogy ez kaland lehet, az utcahossznyi tudáskülönbség ellenére kihívást talált a buliban.
Varga István
2017. június 19.

A bridzs magyar szaknyelve 2017-ben

Ebben a cikkben arról lesz szó, hogyan beszélünk szeretett játékunkról mostanság, azaz 2017-ben. Nem bridzsszakmai kérdések kerülnek terítékre, nem is az, hogy miként népszerűsítjük a bridzset a magyar társadalomban (mert ugye azért teszünk ilyesmit is), hanem pusztán csak az, hogy milyen kifejezéseket használunk, illetve az, hogy mit gondolok én erről, esetleg mit javaslok, kitérve persze a bridzs szakszavainak általam preferált írásmódjára is.

Kelen Károly
2017. június 17.

Jól kezdtek a magyar csapatok – nyílt Eb

A bridzs Európa-bajnokságon az olaszországi Montecatiniban először a vegyes párosok csaptak össze (több mint száz csapat indult). Nagyon erős összeállításokkal lehetett találkozni, de furcsa mód a legjobban az oroszok játszottak, az ő meccseik voltak a legkevésbé szorosak, a döntőt is viszonylag fölényesen nyerték. Elkezdődött a nyílt csapatverseny is, öt forduló után a GAMAX a nyolcadik, a Dumbovich a huszadik helyen áll a 121 csapatos mezőnyben.
Szetei Zsolt
2017. június 1.

Negyedik negyed – IMP I/B 7–8. forduló

Az utolsó két fordulóval véget is ért a bajnokság. A kezdeti bukdácsolás(om) után végül magabiztosan bent maradtunk. Az utolsó két nap előbb 15 vagy 28 IMP-t szerezve (10. és 7. hely) a középmezőnybe kerültünk. Mivel ezen a versenyen ültünk le először kártyázni, kijelenthetjük, hogy a végére sikerült összeszoknunk. De mondhatjuk azt is, hogy partneremnek ennyi idő kellett, mire felismerte a hibáimat, így tudta, hogy mit bízhat rám. Asztalnak egész jó voltam, de a tokokat is megbízhatóan vittem a következő asztalra. Sőt, a szkórolásban sem hibáztam…
Szetei Zsolt
2017. május 26.

Harmadik negyed – IMP I/B 5–6. forduló

Az ötödik játéknapon állandó partnerem médiakonferencián vett részt, ezért helyettessel kellett játszanom. Ágnes nem bízta rám a döntést, három embert is megkérdezett, ki hajlandó helyettesíteni nálunk. Az első kettőnek –botor módon – elárulta, hogy velem kéne játszania, így ők kifogással éltek, a harmadiknál már okosabb volt, először csak azt kérdezte meg, hogy ráér-e ezen a kedden, utána árulta csak el, hogy én leszek majd a partnere. Az ember, aki belesétált Ági mesteri csapdájába: Balásy Zsolt.
Szetei Zsolt
2017. május 16.

Második negyed – IMP I/B 3–4. forduló

Szerzőnk négynegyedes sorozata második részében a korábban megismert rend szerint vezet végig a soron következő két játéknapon, ellenfeleken, gémeken, szlemeken, buktatókon és bukásokon, ügyes megoldásokon.
Szalay György
2017. május 12.

Gémekről és szlemekről – IMP 4. játéknap I/A, I/B

Úgy vélem, keddenként – a negyedik játéknapon a két osztályban egyforma lapokat játszó – sporttársak gémcentrikusak, így pároslicitben a kétfős dilemma, hogy 3 szan vagy adus gém (4 major, 5 minor) legyen-e a felvétel, illetve hogy a biztosnak tűnő gémet vagy a sokszor kiszámíthatatlan sikeresélyű szlemet válasszuk-e.
Szetei Zsolt
2017. május 5.

Első negyed – IMP I/B 1–2. forduló

Mindig elcsodálkozom azokon a (korábbi) ifi vagy női válogatott játékosokon, akik leülnek velem játszani a bajnokságban (Kiss Gábor, Tubak Dani, Zalai Ági). Most is találtam egy balekot (Zalai Ági), akivel még helyünk sem volt. A VRB meg talált nekünk egy helyet az I/B-ben. Így egyből a mély vízbe kerültünk.